Alap és dominásan öröklődő színek

A csincsillának számos, olykor alig – alig eltérő színvariációja létezik. Azt nagyon fontos tudni, hogy egy szín megnevezés alatt is különböznek az állatok, nincs két teljesen egyforma egyed. A csinik színe 2 éves korukig változik, ez inkább a fehéreknél, foltosoknál lehet érdekes és izgalmas. Előfordul, hogy a kölyökként foltos mini felnőtt korára teljesen kifehéredik, vagy a fehér lesz foltos. A színeket főbb csoportokba sorolhatjuk, illetve kategorizálhatjuk attól függően, milyen módon öröklődnek. Ezek a dominánsan és a recesszíven öröklődő csoportok. A domináns gén elnyomja a másik allélt, így csak az hat az állat színére. A recesszív színek, csak akkor válnak láthatóvá az állat színében, ha az homozigóta ( azaz ha két recesszív gént hordoz), ha csak egyet akkor az állat hordózó (rajta nem látszik, de ha ugyan olyan recesszíven öröklődő színnel párosítjuk, az utódok színében már megjelenhet a szín).

standard

Ez a szín a legelterjedtebb, hiszen ez az alap szín. Jellegzetessége a fehér has, a test többi részén szürke a bunda, mely nem egy színű, hanem "sávozott". A bőrükhöz legközelebb eső részt alsó zónának hívjuk, mely szürke színű. A következő a szalag, mely fehér és végül a fátyol, mely szintén szürke. A fülei és az orra szürkék, a szeme pedig fekete/barna. Ezek az egyedek sem egyformák, a világos szürkétől, egészen szinte a feketéig alakulhat a színük, attól függően, hogy a fátyol mennyire sötét.

Domináns színek

black velvet

A hasa fehér, az oldala a szürkétől a feketéig változhat. A háta és a feje fekete, ezeken a helyeken csak 2 színűek a szőrszálak, hiányzik a szalag. A fülek feketék vagy szürkék, szem fekete/barna. A velvet csincsillák ismertetőjegye a fül körüli világos gyűrű és a lábakon levő sötétebb csík, azaz a "kesztyű". Bármely szín velvettel való kombinálásával születhetnek meg a TOV egyedek (TOV= tach of velvet = velvet érintéssel). Így pl.: a wilson white és black velvet párosításból TOV white, de hívhatjuk white velvetnek is. Ez alól kivétel a Hetero és Homo bézs párosítása black velvettel. Az első esetben brown velvetről a másodikban pedig bézs velvetről beszélünk.
Bármilyen kombinációjú két velvet párosítása TILOS és veszélyes! Nem létezik homo, azaz dupla génes formában. Ennek a génnek a találkozása halálos a kölykökre, ezért jóval kevesebb baba születik! Az elhalt, ki nem fejlődött magzatok szerencsés esetben felszívódnak, de ha a pocakban maradnak a mama is belehalhat!

hetero bézs

A bézs gén az eumelanin visszaszorulását okozza, ezért kivilágosodik az állat. A szín sötétsége attól függ, hogy a standard allél milyen erősségű. A világos bézstől egészen a karamellig megtalálhatóak a különböző színárnyalatok. A háta és az oldala bézs színű. Itt is megfigyelhető a szőrszálakon a hármas mintázat. A hasa fehér, fülük rózsaszínű, szemük bordó. Fülük és nózijuk idővel szeplőssé válik, ahogy idősödnek.

wilson white

A fehér színgénhez kapcsolódik egy módosító gén, ami foltosságot okoz. Szinte mindig öröklődik a fehér génnel együtt, ezért nagyon ritkák az igazi wilson white egyedek. A foltosokat mozaiknak, míg az ezüstös színűeket silvernek hívjuk. A háta és az oldala többnyire fehér, de szürke foltok is előfordulhatnak rajta, hasa mindig fehér, szürke fülei és fekete szemei vannak.
Bármilyen kombinációjú két white párosítása TILOS és veszélyes! Nem létezik homo, azaz dupla génes formában. Ennek a génnek a találkozása halálos a kölykökre, ezért jóval kevesebb baba születik! Az elhalt, ki nem fejlődött magzatok szerencsés esetben felszívódnak, de ha a pocakban maradnak a mama is belehalhat!

silver

mozaik

hetero ebony

A hátán és az oldalán szőre a világos szürkétől, egészen a feketéig változhat. A hasa is szürke, de világosabb mint az oldali és háti részeken. A hármas mintázat itt is látható, ám a szalag nem fehér, hanem szürke. A sötétségük alapján 3 csoportba sorolhatók: light ebony, medium ebony és dark ebony. A fülük szürke, szemük fekete.