Bélrendszer betegségei

Rost hiányos széklet
Akkor beszélünk rost hiányról, ha jóval kisebbek a "zizik" a megszokottnál.

Okok: kevés szénát kap, egyéb ok miatt kevés szénát fogyaszt (pl. rossz minőségű széna), rossz fog, a száj belső sérülése, lustaság, csökkent folyadék bevitel

Alapvetően vannak olyan csinik, akik jóval kevesebb szénát fogyasztanak a kelleténél. Ha látjuk hogy kevesebb fogy érdemes egy másik márkát kipróbálni. Illetve próbáljuk meg érdekesebbé tenni nekik az evést. Jó kis megoldás, ha natúr wc papír gurigát hosszában ketté vágunk, majd abba töltjük bele a szénát. Amit akár felfűzhetünk és a ketrec bármely pontján felakasztatunk. Keverhetünk a széna közé gyógynövény mixet is.
Ha néhány nap alatt nem javul a helyzet mindenképp érdemes elvinni orvoshoz, hogy bele nézzenek a szájába és ránézzenek a hátsó fogaira.

Normál széklet / csökkent rost tartalmú / rosthiányos

Hasmenés - kenődőtől, a híg vizesig

Okok: nem megfelelő táp váltás, sok nasi, nem megfelelő nasi, stressz, fertőzés, mérgezés

Fontos a diéta (víz + széna), késhegynyi Laktiferm nyulaknak való probiotikum vízben oldva, Bio Lapis vagy orvosi szén kb. egy tabletta ötöde szintén vízben.
Ezeket természetesen nem egyszerre, csak egyfélével próbálkozzunk! Extrém hasmenés esetén azonnal orvoshoz kell fordulni, illetve akkor is ha 1-2 napon belül nem javul a helyzet.

Giardia fertőzés
Mivel fűevőkről van szó, sajnos ezekkel az élősködőkkel is számolni kell. Nálunk még nincsenek ilyen irányú vizsgálatok, illetve adatok. Viszont 2010-ben Belgiumban 80 egészséges csincsillát vizsgáltak meg 4 tenyésztőtől és 4 helyről, ahol kedvencnek tartották őket. Meglepően 66% pozitivitást mutatott ki a vizsgálat, olyan törzsekkel, amik az embert is megfertőzhetik.
Ez nem jelenti azt, hogy rohanjunk el az orvoshoz bevizsgáltatni az állatainkat, illetve a végtermékeiket. Fordítsunk nagy figyelmet a higiénia szokások betartására!

Ileus / bélelzáródás
Okok: a belet belülről zárja el valami (pl: székletrög, idegen test, ), külső elváltozások (pl. műtét utáni összenövés), bélcsavarodás, sérv, mérgezés, fertőzés, vagy sérülés
Ezek a belek leállásához vezetnek, a felszívás megszűnik! Fontos, hogy a csincsillának mindig ennie és kakilnia kell! Amikor az egyiket vagy mindkettőt abbahagyja, a belekben lévő baktériumok túlzott gáztermelésbe kezdenek. Ez a nagy mennyiségű gáz fájdalmas, feszítő és megakadályozza, hogy többet akarjon enni. Mivel a csincsillák nem tudnak hányni, gyógyszerekkel és külső stimulációval (pl. masszázs) segítenünk kell a gázok és a benn maradó bélsár kiürítésében.
Az ileus halálos lehet, ha nem kezelik, ezért minél előbb el kell kezdeni a kezelést. Ha nem sikerül 24 órán belül egy egzotikus állatorvoshoz eljutni, kezdjük el otthon a kezelést fecskendős etetéssel (vegyes növényi bébiétel vagy Critical Care), mellé mindig adjuk vizet is.

Végbélelőesés
Okok: dysbacteriosis, enteritis, székrekedés vagy hasmenés
Azonnal orvos! Sajnos gyakori a kiújulás és gyors állapotromlás, mivel a végbélelőesés egy krónikusabb alapbetegség akut szövődményét tükrözi.

A képek csak saját felelősségre nézhetők meg!

kép forrás: https://veteriankey.com/disease-problems-of-chinchillas/

A belek egymásba csúszása / Intussusception

Okok: dysbacteriosis, enteritis, székrekedés vagy hasmenés
Megterhelés, erőltetés hatására a belek egymásba csúsznak. Ez a két kórkép gyakran járhat együtt.

A képek csak saját felelősségre nézhetők meg!

kép forrás: https://veteriankey.com/disease-problems-of-chinchillas/