Összeszoktatás

Minden csincsilla igényli, hogy legyen mellette egy fajtása. A kedvencként tartott manóknál mindenképp javasolt az AZONOS neműek együtt tartása! Ők is tökéletesen jól kijönnek egymással, akár nőstényekről, akár hímekről legyen szó. Nem nagyobb a vita lehetősége, mit egy külön nemű párnál.

Az összeszoktatás a csini tartás szinte egyik legnehezebb mozzanata. Nem véletlen ajánljuk, hogy egy helyről és azonos nemű manókat válasszunk. Ha hobbitenyésztőtől vásárolunk csincsillát, általában a külön alomban született, de azonos nemű kölyköket is összeszoktatja, amire elvihető korúak, így a későbbiekben ezzel már nem kell bajlódni.

Többször előfordul, hogy már meglévő csini mellé keresnek társat többféle okból. Ehhez szeretnék egy kis segítséget nyújtani.

Nagyon ritka az az eset, hogy egyből kedvelik egymást, ezért mindenképp készüljünk egy ketreccel, amibe az új lakó is kényelmesen elfér a szoktatás ideje alatt.

Az új csininek is először az új környezetet kell megszoknia, ami bele telik pár napba. Az érkezés után megpróbálhatjuk a már meglévőnek megmutatni, hogy mit szól az új jövevényhez. Szigorúan csak kézből, ha ketrecen keresztül mutatjátok meg, a "régi" védeni fogja a helyét, ez csak idő előtt feszültségeket generálhat köztük, amivel tönkre is lehet tenni az egész szoktatást.

Először, mint már fentebb említettem mindenképp kézben találkozzanak a manók. Így azonnal látszik az első reakció és a sérülések is így kerülhetőek el a legkönnyebben. Hagyjuk, had szaglásszák, rágcsálják egymást, sőt nem ritka, hogy igazi tracsspartit rendeznek :) Ismételjük többször, ezt az ismerkedést naponta többször néhány napig.

A két ketrecet tegyük egymás mellé, hogy a két csini lássa és érezze a másikat, de ne annyira közel, hogy sérülést tudjanak okozni a másiknak.

Érdemes, ha nem veszik túl jól az akadályt, hogy a két csinit megcseréljük a ketrecekben, így jobban szokják a másik szagát, jelenlétét anélkül, hogy sérülést tudnának okozni a másiknak.

Ha nem tapasztaltunk köztük ellenséges viselkedést, puffogást, vagy véletlen harapást a találkozások alkalmával, akkor jöhet a közös séta. Erre keressünk egy semleges helyet, ahol a régebbi csini sem járt (már ha lehetséges :) ), így mindkettő új terepen lesz.

Fontos, hogy a szoktatás alatt egy percre se hagyjuk őket kettesben. Általában kergetőzéssel indulnak az ilyen találkozások. Ettől nem kell megijedni, viszont arra figyelni kell, ha eldurvul a helyzet, azonnal szét kell szedni őket. (pl. az egyik elkezdi tépni a másikat vagy pisi csatába kezdenek) Minél előbb orvosoljuk az "eldurvult" helyzetet, mert sajnos az ilyen találkozók nagyon rá tudják nyomni a bélyegüket a szoktatás további menetére. A közös sétákat legalább egy hétig ismételjük az összebútorozás előtt!

Ha minden gond nélkül zajlanak az események, a közös sétáknál, akkor végre megtörténhet az összeköltözés. Erre érdemes egy semleges ketrecet használni, így egyik sem fogja védeni a maga kis birodalmát, vagy ha nem kivitelezhető, akkor egy alapos ketrec takarítás és átrendezés után költözzenek össze. Ilyenkor érdemes a kis házat, bújókat kivenni, míg teljesen összeszoknak. 1-2 hét max., nehogy azon vesszenek össze és akkor oda a béke.

A szoktatás alatt és utána is láthattok olyat, hogy egymás hátára ugranak, mintha párosodni akarnának. Ez nem az, aminek látszik, ez csak a dominancia fitogtatása! Így döntik el, hogy abban a pillanatban ki lesz a domináns fél, azaz a ”főnök” kettejük közül. Azonos nemű csinik is csinálják, de mindenképp érdemes már a szoktatás előtt megvizslatni az alsó részeket, hogy tényleg azonos nemű manókról van szó, nehogy jöjjön a meglepetés!

Ehhez egy kis képes segítséget is találsz a gombra kattintva:

Mindenképp fontos momentum, hogy ha valamelyik pontnál gondot észlelünk, néhány napra szüneteltessük a találkozásokat és lépjünk vissza egy szintet, illetve reakciótól függően kezdjük elölről a szoktatást.

Nagyon ritkán az is előfordul, hogy teljesen ellenszenvesek egymásnak, és hosszú próbálkozás után sem sikerül összeszoktatni őket. Érdemes úgy készülni, hogy külön ketrecben is tudjanak élni!

Rengeteg türelmet és kitartást mindenkinek!